Léleknyelv

Valami új

Ismerős érzés. Nem tudod megfogni, de még csak megfogalmazni sem, pusztán érzed. Érzed, ahogy dobol a mellkasodban: sürget, jönni akar, és Te a legkevésbé sem vagy felkészülve rá. Borít mindent, amit eddig megszoktál: a biztonságot, a kényelmet, a hétköznapokat. Tudod, hogy feladatod van vele, ezért nem akarod bevallani magadnak, hogy itt az idő. Pedig itt van, már réges-rég kopogtatott, és beállított volna piros esernyőjével, vadiúj csizmájában, ha hagyod. Előtte lépkedtél, remélve, nem ér utol, s nem néztél egyszer sem hátra, hiába feszített a mellkasod… Ülj le, és hallgasd meg, mit akar. Mert bármennyire is szeretnéd a régi, hétköznapi életedet élni, valamit tudnod kell: az esernyője sosem fakul ki. A csizmája sosem kopik el. Addig sétál melletted, addig dobol bent, míg el nem fogadod, hogy veled kell jönnie. Engedd, hogy jöjjön. Ne hagyd, hogy továbbsétáljon anélkül, hogy rádöbbentene: most van helye az életedben. 

img_2451-b_1399792719

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!